O2. - A vacsora meglepetései

A legtöbb embernek a péntek reggel indul a legjobban, hiszen tudatosul bennük, hogy a hétköznapok utolsó napja, és jöhet a csodálatos hétvége. 

Én soha nem így éreztem magam. Nem akartam lezárni a hetet, és a keléssel is gondjaim voltak mindig. 

Az iskolában mindenki egy nyár-záró buliról beszél, ahová ugyebár én nem mehetek el, hiszen vacsorára vagyunk hivatalosak egy olyan családhoz, amelyhez régen én is tartoztam. 

Morcosan csapom be az iskola szekrényem ajtaját, mikor szőke barátnőm társul mellém.

- Te ezt el tudod hinni? - fakad ki, és kezével minden irányba csapkodni kezd, mint egy félőrült. - Egy hatalmas buli lesz ma, és én nem mehetek el, mert az O'Donell család csinál valami vacsorát, hát ez aztán kicseszettül jó. Jobban el sem tudták volna rontani az első napjaimat!

- Ó, hála égnek... - csúszik ki számon a boldogságtól teli mondat, mire ő abbahagyja a kapálózást, és megfogja a vállaimat, majd mélyen szemeimbe néz. 

- Drágám, tudod mennyire szeretlek, de nem kellene ennyire nyilvánvalóan örülnöd a szenvedésemnek, mert még a végén gurtnit csinálok a nyelvedből. 

Felhorkantok, és azzal a lendülettel szorosan magamhoz ölelem.

- Te bolond, nem annak örülök - kezdek magyarázkodni, és vállát átkarolva elindulunk az osztály terem felé. - Azért tesz ez boldoggá, mert minket is meghívtak, és legalább tudom, hogy nem leszek egyedül. 

- Ez kezd izgalmas lenni - megáll egy pillanatra, és maga elé mered, én pedig azon gondolkozom, most vajon mi járhat abban a szép szőke hajjal fedett fejében. - Vicces este lesz, ha belegondolsz. A te szüleid, akik utálják az enyémeket, és az O'Donell család, aki nem bírja a te szüleidet, ráadásul nyilvánvalóan ott lesz Damien, és az az átkozott bátyja. 

- Erick? 

- Az hát, de ne mond ki a nevét, mert nem tudom milyen hülye képességei vannak, de ha emlegetem biztos, hogy valahol feltűnik majd. Viszont egy dolgot megígérek - mutató ujját az egekbe emeli, és szemeit összeszorítva fogadalmat tesz. - Ha hozzá szólok akár egy szót is, száradjon be az összes körömlakkom! 

Ezzel a lendülettel ott is hagy a folyosó közepén, én pedig kuncogva sétálok a terem felé, egyedül, miközben azon gondolkozom mennyire fog sikító frászt kapni, mikor az összes lakk beszárad, ugyanis ezek ketten biztos, hogy beszélni fognak. 

A vacsorára szüleim kérésének eleget téve elegánsan öltöztem föl, sminket nem használtam, és hajamat is csak enyhén igazítottam meg.

Mikor megérkezünk, az ajtót Mrs. O'Donell nyitja ki. Szüleim láttán csak mosolyog egyet, majd mikor meglát engem, az a bizonyos mosoly már hatalmas és őszinte lesz, öleléssel fogad, és invitál be a házba. 

A hatalmas asztalnál már helyet foglalt egy család, így mi vagyunk a másodikok. Az asztal főn Mr. O'Donell ül, vele szemben a másik oldalon pedig a felesége foglal helyet. Mindketten bátorító pillantásokat vetnek felém, én pedig kezdek feloldódni. 

Ahogy múlik az idő, megjelenik Carla családja is. Mellém édesanyja ül, barátnőm pedig az asztal szélénél foglal helyet. 

- Már csak a két fiamra várunk, így azt hiszem talán el is kezdhetjük a vacsorát - ejti ki kedvesen a szavakat Samantha, azaz Mrs. O'Donell, mikor a két említett fiú megjelenik.

- Itt vagyunk már - sietnek be a helyiségbe, de mellettük egy lány is érkezik. 

Carlara nézek, aki mint látom Ericket nézi, és a lányt vizslatja. Ő lenne az új barátnő? 

Ekkor viszont mindenki elfoglalja méltó helyét. Erick jókedvűen Carla mellett foglal helyet, aki mint látom, eléggé megilletődött, és egy kicsit bosszankodik is az új asztal-partner miatt. 

Velem szemben viszont Damien ül le, és mellé ül a lány is, aki az előbb velük érkezett. 

Most én éreztem magamon barátnőm tekintetét, de én semerre sem tudtam nézni.

- Szeretnénk elnézést kérni - kezd egy rövid monológba Damien, majd a mellette ülő lányra mutat - és szeretném bemutatni a barátnőmet, ő itt Olive Bridges.

A legtöbb vendég kedvesen köszönti a lányt, én pedig csak egy halvány mosolyt küldök felé. Nem tudtam mit mondjak, vagy mit gondoljak. Azt sem tudtam abban a percben mit érzek. Nem lepődtem meg, nem ért váratlanul, viszont boldog sem vagyok ettől a pillanattól. 

A vacsora után mindenki szét széledt a helyiségekben, és beszélgetni kezdtek. 

Carla éppen a kanapén foglal helyet, őt szeretném megközelíteni, de úgy néz ki valaki gyorsan be előz, mivel Erick huppant le mellé.

Ezt nem hagyhatom ki... Elmosolyodtam, és közelebb lépkedek a pároshoz, hogy halljam milyen csevejt folytatnak. 

- Muszáj neked pont itt letelepedni? - szólítja meg barátnőm a fiút, aki erre csak egy büszke vigyorral reagál a kérdésre. - Látod? Pont ez az a vigyor, amit úgy levakarnék a képedről. De vagyok annyira úrinő, hogy eldönthesd mivel csináljam - vigyorog rá Carla. 

Erick közel hajol hozzá, átkarolja vállait, és szinte kacagva felel a kérdésre. 

- A nyelveddel nem lenne rossz. 

Erre barátnőm mélyen beszívja a levegőt, a fiú karjai közül kibújik és felé fordul.

- Tudod, én arra gondoltam, hogy vagy a körmömmel kaparom le, vagy villával, esetleg még a kés is játszik, de az már egész pszichopata, úgyhogy gyorsan döntsd el, vagy húzzál innen, és ne mérgezd ezt a fantasztikus levegőt ami egyébként körül vesz, oké? - szemöldöke az égbe szalad, mire a srác jóízűen nevetni kezd. 

- Tudtam, hogy még kellek neked. 

- Vicces, hogy azt hiszed te vagy a középpontban mindig minden esetben, de apukám ki kell ábrándítsalak, nálad csak jobbak vannak.

Erick erre provokálni kezdi a lányt, közelebb kúszik hozzá, majd tenyerét a lány combjára helyezi, és a rövid ruháját felfelé kezdi vezetni. - Carla, nem vagy te buta lány.

- Hű, ez új - barátnőm rácsap a fiú kezére, és felpattan az eddig elfoglalt kényelmes kis helyéről. - Na én lelépek, mert tőled már zsibbad az agyam, és viszket a mellem. Nem tudom, talán csalán kiütést is kapok.

A srác erre ismét jóízűen nevetni kezd, a szőkeség pedig felém veszi az irányt. 

- Hallottam - szögezem le azonnal, mire ő elmosolyodik, és hátat fordít Ericknek. 

- Tudtam, hogy még mindig kellek neki - büszkén húzza ki magát - de kemény csaj vagyok! Viszont ez még a suliban tuti folytatódni fog.

- És a körömlakkok? - suttogom kuncogva, mire ő egy sejtelmes pillantással letudja beszélgetésünket, arrébb sétál, de mégis visszafordul felém.

- Ugyan, azt nem gondoltam komolyan.

Unottan sétálok az asztalok között, nem találom helyemet, így inkább a konyha felé veszem az irányt. A szekrényből kiveszek egy poharat, majd mikor becsuknám az ajtót, egy kedves hang megszólít. 

- Kivennél egyet nekem is? 

Megfordulok, hogy a hanghoz egy arcot is tudjak azonosítani, és ekkor a volt barátom újdonsült barátnőjével találom szemben magam. Kérésére bólintok, és neki is leveszek egy poharat, majd behajtom a szekrényajtót, és a poharakat az asztalon helyezem el. Öntök magamnak egy kis vizet, és felé mutatva utalok arra, ő kér-e. Biccent, így neki is öntök. Kissé kellemetlenül érzem magam, sőt inkább borzasztóan kellemetlen ez az egész. Vajon tudja, ki vagyok én?

- Köszönöm Gwendolyn - mosolyog rám, majd egyszerre kezdünk inni, de én hamar elemelem számtól a poharat. 

- Honnan tudod, mi a nevem? - kérdezem, mire ő halkan felnevet, de nem gúnyosan, sokkal inkább kedvesen. 

- Damiennel komoly a kapcsolatunk, így természetesen az előző barátnőjéről is beszélnie kellett. Nem mondta el, hogy te vagy az, de számomra elég egyértelmű volt, miután vacsora alatt egymásra sem néztetek, de a kis szőke barátnőd, aki gondolom Carla lehet, végig titeket vizslatott - magyarázza, én pedig csak lehajtom fejemet, úgy bólintok. 

- Te pedig mint hallom, Olive - emelem fel fejemet, ő pedig a kezét nyújtja, amit el is fogadok. - Egyébként sok boldogságot. 

- Köszönjük! - Mosolyogva hagyja el a helyiséget, én pedig az asztalnak dőlök.

Őszinte voltam? Egy minimális szinten, de egyébként nem. Tudom, szörnyű embernek tűnök, amiért nem kívánok szívből jót a volt barátomnak, és a lánynak akit helyettem talált, de ha valakiben egyszerűen ekkora szeretet van a másik iránt, mint bennem, akkor lehetetlen ilyet szívből kívánni. Itt már csak az illem beszél.

A vendégek egy idő után lassan szivárogni kezdtek, és mostanra már kevesen maradtunk. Én csak bolyongok a szobák között, majd háttal nekidőlök a falnak, és becsukom szemeimet, mikor barátnőm és Damien hangját hallom meg a mellettem lévő szobából.

- Ez baromság, soha nem derülhet ki - horkant fel a lány. Kinyitom szemeimet, és fülelni kezdek.

- Carla, nekem bűntudatom van. Sok dolog múlhat azon, hogy ez kiderül-e vagy sem. Én nem tudok így élni tovább, érted? - Damien hangja mintha tanácstalan lenne. 

- Akkor meg mi a franc értelme volt eddig titkolni? Menj, mond el mindenkinek, majd biztos minden sokkal jobb lesz - a szőkeség hangja tele volt dühvel. - Nem véletlenül maradt ez eddig titok, és egészen jól ment ezidáig, ne most cseszd el. De ha azt akarod, hogy a szüleid, Gwenny, és mindenki megutáljon, hajrá, ott az ajtó. Gyerünk, Damien. Akkor most menj, és mond el mindenkinek. 

***

Sziasztok! 

Megérkeztem az új résszel, ami remélem azért elnyeri tetszéseteket. 

Újabb szereplőket ismerhettek meg, és most végre lehetőleg beindul a történet. 

Oldalt van egy kis szavazás miszerint ki a kedvenc szereplőtök, kérlek szavazzatok! :)

Várom a kommenteket és itt lent szintén szavazhattok arra is, hogy a rész hogy tetszett. 

Minden vélemény számít!

Puszi.

G.