Egy napot mindig elkezdeni a legnehezebb. Maga az ágyból kikelés egy igazi szenvedés, legalábbis számomra biztosan az. Minden reggelem ugyanígy telik.
Az ébresztő megszólal először hat óra harminckor, aztán tíz perc múlva ismét, majd rá öt percre szintén sipákol a füleim mellett, ennek hatására viszont sikeresen kinyitom szemeimet.
Egy tíz perc mobilozás így még belefér az időmbe, aztán erőt veszek magamon, és elvonszolom a nehéz testemet a mosdóig. Itt szokásos csajos dolgok folynak... Kulissza titkokat nem igazán tudok elárulni. Fogmosás, sminkelés, haj igazítás, utána pedig jöhet az öltözködés, amit míg más túlzásba visz, én abszolút nem. Kikapom az első dolgot a szekrényemből, és sietek is tovább a dolgomra.
Lassú léptekkel haladok lefelé a lépcsőn, míg nem az utolsó fokról lelépve elérkezek a nappaliig, onnan pedig utam a konyhába vezet.
Anyám szokása szerint a szomszéd nővel bonyolít egy biztos egész komoly beszélgetést, ugyanis hiába is köszönök, egyik sem reagál szavaimra.
Apám sétál be utánam a helyiségbe, kezében egy mai napi újsággal.
- Jó reggelt - köszönök mosolyogva, mire rám kapja tekintetét.
- Hozz nekem egy forró bögre kávét - löki oda, majd leül az asztalhoz, és olvasgatja tovább az egyik roppant érdekes cikket.
Horkantok egyet, majd szófogadó gyermekként a kávéfőzőhöz lépek, és a kérése szerint cselekszem.
A bögrét tele öntöm, majd elé tolom és elindulok a folyosó felé.
- Gwendolyn - hallom meg ismét apám hangját, amely most inkább ércesnek tűnik, és parancsolónak. Felé fordulok, és bólintok jelezve, hogy mondja, mit szeretne. - Nem hiszem el, hogy tizenhét éves korodra sem tanultad meg, milyen egy igazi kávé. Forró, kevés tejjel, és két kanál cukorral. Most gyere vissza, és csináld meg, de azonnal.
Mélyen szívom be a levegőt, érezem ahogy elönt a düh, de magamba tartom. Lépteimmel az asztal felé igyekszem, de ekkor meghallom anyám halk reakcióját.
- Csak egy haszontalan kis buta fruska.
Egyértelmű volt, hogy ezt a szép jellemzést rólam költötte ez alatt a pár másodperc alatt. Megtorpanok, ekkor pedig minden szem végre rám szegeződik. Már majdnem kiordítom magamból minden dühtől mérgezett gondolatomat, ekkor viszont ismételten sikerül visszafognom magam, és egy nagyon gyors mozdulattal hátat fordítva nekik kiszaladok a helyiségből. A folyosón felkapom táskámat, amit a vállamra hajítok, és kisietek ebből a pokoli környezetből.
Az utcán sétálva neki megyek pár embernek, de ez csak akkor tűnik fel, mikor éppen öcsémnek ütközök.
- Nyomon kísérve, majdnem eltörted két lány vállát, egy kislányt fellöktél, egy idős nénit pedig majdnem elkaszáltál a táskáddal siettedbe - sorolja fel bűneimet, mire kicsit sikerült elmosolyodnom. - Ezekből a tevékenységekből öcséd arra tudna következtetni, hogy drága szüleink felidegesítettek, és kilőtték rád mérgező nyilaikat, melyek fájdalmasan érintettek, te pedig gondolataidba feledkezve igyekeztél iskolába, ami természetesen rendben is lenne, ha nem a másik irányba kellene menned.
Utolsó szavai hallatán szemeim kikerekednek, és körbe tekintek az utcán. A város másik végén találom magam, jó messze az iskolától, ahol tíz perc múlva kezdődne utolsó évem első órája.
- Basszus - szalad ki számon, mire ő csak jóízűen nevet, táskámat lekapja vállamról, és az út túloldalán parkoló autója felé biccent. - Ha ezt megteszed, életet mentesz. Viszont igazán szólhattál volna előbb is...
- Jó poén volt nézni ahogy tank módjára szeled az utcákat, de amikor már láttam, hogy egy biciklis csávó közelít, úgy gondoltam ezt már nem merném megkockáztatni.
- Féltettél? - érzékenyülök el, mire ő ismét jóízűen nevet fel.
- Francokat, szegény csávó mit csinál ha nekiteker egy buldózernek? Összegyűröd a biciklit, ő meg átbukfencezik a fejeden - finoman megpaskolja a fejem tetejét, mire én tettetett sértődöttséggel felszegve fejemet elindulok az autó felé. - Ne hisztizz, a kulcs nálam van, anélkül pedig nem jutsz messzire.
Nem válaszolok, csak megcsapkodom a szélvédőt, ő pedig tudja, én mérgemben szétszedem az autóját akár két perc alatt is.
Út közben elmeséltem neki a reggel történteket, de ő ezen nem igazán lepődött meg. Daniel mindig a rossz fiúk közé tartozott, a szüleink pedig szinte szégyenkeztek miatta, de ő ezt kihasználta.
Felgyújtotta az iskolai könyvtárat, mert a büntetését ott kellett töltenie? Nem baj, elsimítjuk. Lefizetjük a sulit, őt pedig elhallgattatjuk egy új gördeszkával.
Drog függősége miatt elvonóra küldjük pár hónapra? Úgy is befogja a száját, ha kap egy új autót, majd azt mondjuk messze nyaralt a nagypapánál. Nem gáz, hogy apánk apukáját már két éve elvesztettük.
A lényeg, Daniel bármit tett, őt csak el kellett hallgattatni. Nekem maradt a szoba fogság, a telefon megvonás, vagy a jól bevált "elküldünk egy pszichológushoz, aki majd segít a kamaszkori lázadásaidat legyűrni".
Segített, elmondta mekkora aljas családom van. Pacsi, Mr. Morson, csak sajnálom, hogy apám ezért kirúgatta. Dehát ismerjük a Blackwell családot. Ha nem hazudsz, akkor repülsz.
Az iskolához érve egyből az órára pillantok. Máris késtem... Szaladok az osztály teremig, és mikor végre oda érek, szinte kitépem az ajtót a helyéről. Minden szem rám szegeződik, én viszont azonnal a tanár úrra nézek.
- Mr. Deen? - vonom fel szemöldököm, hiszen nem értem hogyan kerül ő ide.
- Jó reggelt, Gwendolyn. Tíz percet késtél már az első napon - a fiatal tanár úr komoly hangnemmel közöli a mondani valóját, majd elmosolyodik - de nyugodtan foglalj helyet.
Bizarr jelenség volt, hiszen ezért a tanárért mindenki oda van. Jóképű, rendes, és vicces fickó, ezek mellett persze a legnagyobb erénye, hogy tökéletesen megértő. Néhány éve még ő is diák volt, így elég közel áll a mi koroszályunkhoz.
Az ajtó ismét kinyílik, majd egy szőke szépség tipeg be rajta, aki nem más, mint az én legjobb barátnőm.
- Jó reggelt Carla - köszön a tanár, mire barátnőm rá kapja tekintetét, és unott mimikája szinte huncuttá formálódik.
- Mr. Deen? Nem hiszem el, pedig látom. Hol van a boszorka? - mosolyogva érdeklődött osztályfőnökünk felől.
- Foglalj helyet, és mindent szépen elmondok előröl.
Carla sebesen foglal helyet mellettem, majd szinte figyelembe se véve engem, a tanárra mered.
Igen, a szőkeség és Deen között már tavaly is izzott egy kis parázs, de ha ezalatt a kilenc hónap alatt fellángol, és hatalmas tűz lesz belőle, még egy egész erdő is leéghet.
Mintha barátnőm a gondolataimba látott volna, közel hajol hozzám, és a fülembe súgja gondolatait.
- Ezzel a pasival egy egész erdőt felégetnék, csak kerülne a kezeim közé - ezzel be is fejezve visszafordul, és ismét a célpontját kezdi vizslatni.
Ez fájni fog - mosolyogva érdeklődöm én is a friss hírek után.
- Bizonyára nem tudjátok - kezdi Deen - de Mrs. Tonkin gyermeket vár, és ezért nem tudja elvállalni az osztályát erre az utolsó évre.
Mindenki tapsikolni és visongani kezd a hír hallatán, valaki még a székről is felpattan, és öröm táncot jár. A fiúra nézek, akit ekkor be is tudok azonosítani. Ő Dylan, az első szerelmem legjobb barátja. Nevetünk vicces táncán, de ekkor a tanár csöndre int minket.
- Én továbbra is a testnevelés tanárotok leszek, viszont - mielőtt folytatná, Carla közbe vágott.
- Lesz tesiből korrepetálás, külön óra, gyógytorna, vagy ilyen klubbok? Tudja, kis szűk kör, iskola után... - Von vállat, mire tenyeremmel homlokon csapom, de ő csak tovább vizslatja a tanárt, aki erre nehezen tud felelni.
- Nem igazán szokott erre kereslet lenni, de ha úgy érzed Carla, hogy neked igazán szükséged lenne gyakorlatokra - ekkor barátnőm ismét közbe vág.
- Nyújtó gyakorlatokra - itt már kezeimmel inkább eltakarom szemeimet.
- Igen, akár arra. Akkor keress meg a szertárba, és megbeszélünk egy időpontot. - Itt felpillantok Mr. Deenre, és nem tudom eldönteni, most ő is flörtöl-e, vagy azt hiszi Carlanak tényleg baja van. - Viszont még egy hírem van, az új osztályfőnökötök is én leszek.
Erre ismét mindenki ujjongani kezd, barátnőm pedig elégedetten dől hátra székén, és felém pillant.
- Drága GwennyBenny. Ennél jobban már nem is kezdődhetne az évünk.
Megrázom fejemet, és előtör belőlem is egy halk nevetés.
Órák után kitaláltuk, hogy szépen kidíszítjük a szekrényeinket.
Míg az enyém tele van tankönyvekkel, Carla szekrényében szinte csak krimi regények, és körömlakkok hevernek szanaszét.
- Nézd meg ezt a kupit - mutat a szekrény belseje felé. - Mintha egy kisebb tornádó söpört volna végig. Ráadásul a kedvenc lakkom is eltűnt.
- Melyik? - ráncolom össze homlokom.
- Nem tudom, mindet szeretem, de a huszonkettő helyett csak huszonegy van.
- Ha mindet szereted, nincs kedvenced - húzom fel szemöldököm, mire ő frappáns választ ad.
- Ez nem igaz, ezek mind a kedvenceim, ugyanis a többi amit kevésbé szeretek, otthon van - ezzel becsukja az ajtót, és az enyémhez sétál.
- Akkor miért nem otthon vannak ezek is? Miért itt festesz körmöt? - érdeklődök, ugyanis nem értem, hogyan tud tanulás mellett még szépítkezni.
- Hülye vagy? Otthon semmi időm sincs, itt meg vagy alszok, vagy olvasok, vagy körmöt festek. Jobb dolgom úgy sincs.
Carla mindig is nehéz eset volt, viszont ő így tökéletes barátnő. Különleges, és elképesztően egyedi sok dologban. A szülei szinte rajongnak érte, az enyémek viszont utálják, mert szerintük rossz hatással van rám. Pedig ez nem igaz.
Mindig ő vigyázott rám, a legjobb és legrosszabb perceimben is mellettem volt. Bármikor meglátom, nem bírom ki, hogy ne öleljem meg. Nem a nővéremnek, hanem inkább az ikertestvéremnek, sőt sokkal inkább a lelki társamnak tekintem, pedig csak a legjobb barátnőm.
A szőkeség a szekrényem ajtajához hajol, és letép onnan egy felragasztott képet. Rá pillantok, ő pedig a képről csak felsandít rám.
- Égesd már el ezt a szart - horkant. - Én már az összes holmival együtt elküldtem volna a pokolba, egy jó nagy bogrács alatt, és a felette fortyogó finom kis kaját meg jóízűen befalatoznám a pocikámba.
Ezen felnevetek.
- Carly, ő a múltam, ne cikizz ezért. Mindent kidobtam, elégettem, vagy valamit vissza is adtam. Ezt az egyet nem tudtam... - tépem ki kezéből a képet, és jól szemügyre veszem. A volt barátommal vagyunk rajta, mikor még boldogok voltunk. Életem legszebb időszaka volt, és szörnyen hiányzik, de elcsesztük, el kell fogadni.
- Ja, biztos így történt. A tőle kapott kis dobozod a polcodon van, a pulcsija a ruhás szekrényedben díszeleg, a fogkeféje még mindig a fürdőszobádban fekszik a tükör előtt, a kedvenc csokija az éjjeli szekrényed fiókjában, a medál amin a neveitek kezdőbetűi van a nyakadba lóg, és a közös képetek itt virít a szekrényed ajtaján - hadarja el egy szuszra, mire én rosszallóan bedobom a képet a szekrénybe, és bevágom az ajtót.
Nem rá vagyok dühös, hanem arra hogy igaza van, és ez nekem fel sem tűnt. Végigsimít vállamon, majd át nézve afölött szemei kikerekednek.
Kíváncsi vagyok mit néz annyira, így megfordulok, és ekkor egy hatalmas sokk önti el egész testemet.
Ott van ő, teljes élet nagyságban. Két barátjával sétál a szekrényük felé, ami az enyémmel éppen szemben van a folyosó másik oldalán. Szerintem pislogni sem tudok, ugyanis ledermedtem. Nem érezem, hogy dobogna a szívem, csak mintha a vérem forrósodott volna fel ereimben pár másodperc alatt.
Az emberek minket néznek, tekintetek cikáznak közöttünk. Ő mindössze egy pillanatra sandít felém, de azonnal elkapja tekintetét, én pedig meghallok néhány visszhangot.
- Ez volt a csaj, aki majdnem meghalt nem? Ez a drogos kis maca, igaz? - hallom az elsőt, amit követ a következő.
- Ja haver, ennek van egy jó nagy kamu világ az élete körül, őt kerülni kell - röhögnek, én pedig csak hátat fordítok mindenkinek, és piros szekrényemnek támaszkodom nem túl feltűnően.
- Kussoljál már Patric, neked Joint a beceneved - kel védelmemre barátnőm, de leintem. - Hülye suttyó szarházi.
A folyosón történtek után már nem igazán volt kedvem az iskolához, így eljöttünk Carlaval, vettünk egy kávét, amit egy park közepén ittunk meg.
Eléggé feldobta a kedvem, mikor sztorizgatni kezdett a Fülöp-szigeteki nyaralásáról, és hogy a fiúk mennyire jól néznek ki. Jókat derültem, mikor elmesélte, hogy az egyik fiú figyelmét nem tudta magára vonni, ezért eljátszotta hogy messzire vitte be a sodrás, és nem tud úszni, viszont jól megszívta... A csávó sem tudott, ezért a partról figyelte amint egy körülbelül ötven éves bácsi kihúzza, majd a szerelem szépen elsétált.
A mese szerint a végén a herceg rátalált a hercegnőre, meghívta egy ebédre a sok harc után, ahol a hercegnő jól ott hagyta, mivel kiderült, hogy a herceg a többi királyfiért rajong inkább.
Igen, ez Carla, mindig vele történnek a hasonló esetek.
Mikor haza értek, már számítok egy elég szép kis fogadtatásra, persze ez így is történik.
Mindketten az ajtóba állnak, és engem várnak.
Igyekszem elsétálni mellettük, de apám elkapja a karomat, és erősen vissza ránt.
- Hogy a francba képzeled te ezt? - suttogja felém. Nem mert kiabálni, hiszen a szomszédok meghallanák és híre menne, hogy baj van a családunkkal.
- Jól lejárattál Mrs. Silvermann előtt, te felelőtlen fruska - sétál mellém anyám, majd tenyerét nyújtja. - Kérem a mobilodat, és azonnal takarodj a szobádba. Csak tanulhatsz, semmi mást. A zene lejátszót, lehozod, és a laptopot is, aztán pedig csak reggel találkozunk. Nem tudom ebédeltél-e, bár már három óra. De sem ebéd, sem vacsora nincs számodra a mai napon.
Nem lepnek meg szavai, mindig ez volt az én büntetésem... Nem egy Daniel féle Porsche, igaz?
Bólintok, mobilomat kiveszem zsebemből, majd kikapcsolni készülök, de ekkor apám leállít.
- Nem kapcsolod ki. Bármilyen üzenet vagy hívást kapsz, nem titkolsz többet el előlünk. Így majd nyomon tudjuk követni, ki van rád ennyire rossz hatással, és ki miatt viselkedsz ennyire hálátlanul.
Ez már rosszabbul érintett, az előző utasításokhoz hozzá vagyok szokva, de ehhez nem. Bármit írnak a barátaim, látni fogják? Jó vicc, de lekapcsolom a képernyőt anyám kezébe adom, és felszaladok a szobába, hogy összegyűjtsem a laptopot és a mini zene lejátszót. Gyorsan összekapom őket, majd leszaladok, és a kezükbe nyomom az eszközöket. Hátat fordítva igyekszem vissza, ekkor viszont ismét egy szoros tenyér fonódik gyönge karom köré.
- Elmaradt a bocsánat kérés - vigyorog elégedetten apám. Anyám összefonja karjait mellei előtt, és úgy vizslat.
- Sajnálom, többet nem fordul elő - bököm ki, majd elenged, és felszaladok a szobámba.
Becsukom az ajtót, és eldőlök az ágyamon.
A telefonomat úgysem tudják megnézni, mert le van kódolva. Maximum az előugró kis ablakokat látják, de annak is csak egy kis részét.
Annyira gyűlölök itt lakni, sőt, az egész családomat utálom.
A legtöbb amerikai filmben anya meg apa védik a kislányukat. Itt?
Ugyan kérem, itt örülök, ha egy nagyobb vita után megérem a holnapot.
Ez van Gwen, már igazán hozzászokhatnál...
Ekkor anyám ront be a szobámba.
Majdnem kicsúszik a számon a "kopogni?" kérdés, de nem akarok verést is kapni.
- Na, látom az ágyon döglés megy, a tanulás viszont kevésbé - pillant az íróasztalomra, majd rám. - Azért jöttem, hogy közöljem, holnap vacsorára vagyunk hivatalosak az O'Donell házban. Szépen öltözz ki, elegánsan.
Ekkor apám is megjelenik mögötte, és folytatja.
- Viszont nem festheted ki magad, és nem vehetsz fel valami kurvás mini ruhát. Ott lesz az a kis szarházi Damien barátocskád is - volt barátom neve hallatán a szavába vágok.
- Már jó rég nem a barátocskám - felelem. Mart belülről, mikor felfogtam, mennyire is igazat mondtam.
- Szerencsére - mosolyog keserűen, és mély hangon tovább morog. - Nem leszünk ott sokáig, de nem mozdulsz el mellőlünk. Ha mégis, akkor pedig eléggé pórul jársz. Világos voltam?
- Világos - bólintok együttműködően, ekkor pedig elhagyják a szobámat, és a zár kattanását hallom.
Remek, még be is zárt. Se telefon, se barátok, se vacsora, holnap pedig egy szörnyű nap után egy még rosszabb vacsora a szerelmem családjánál. Lehetne ennél rosszabb életed, Gwendolyn?
***
Sziasztok!
Sajnálom, hogy megvárakoztattalak benneteket! Dolgoztam, és utána a szemeimnek már hatalmas megterhelés volt a monitort vizslatni, de most végre itt vagyok, tele újabb meg újabb ötletekkel!
Remélem tetszett nektek a rész, nekem vannak benne részletek amik nem igazán nyerik el a tetszésemet, de bele kell vonnom, ugyanis szükség lesz rá a későbbiekben, viszont van olyan is amit egyszerűen imádok.
Nektek volt ilyen?
Ha igen, kérlek mondjátok el melyek voltak ezek a részletek!
Várom a kommenteket, itt alul pedig lehet szavazni, azokra is nagyon kíváncsi vagyok!
Köszönöm, hogy elolvastátok! Nemsokára jelentkezem!
Puszi,
G.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése